|

Körmendi Edit vagyok, grafikai pályafutásom 3-4 éves koromban kezdődött amikor is hajcsattal az asztal lapra sajátos ábrákat véstem szüleim nagy örömére. Nagyon gyorsan kaptam színes ceruzát, hogy nagyobb károk okozása nélkül fejleszthessem a tehetségem. Iskolás koromig a rajzaimat csak nagymamám tette ki a falra és édesapám vitte be a munkahelyére, nagy valószínűséggel elfogultságból.
Az iskolában azonban már több sikerélményem is volt. A hivatalos rajzórán kívül is rajzolgattam. A tanárok nem tudták, nem értették meg, hogy úgy tudok legjobban odafigyelni arra mit mondanak ha rajzolgatok közben, és az ellenőrzőmben gyűltek az "Órán rajzol." hangulatú beírások. Rajzaimat szerették a társaim, rendre elkérték és hazavitték őket, megkértek, hogy készítsek még ebből meg abból a rajzból. Oh, és a rajzóra! Imádott tantárgyam! A saját rajzom mellett elkészítettem még azokét is akik az órát másra akarták használni. A tanárom mindig bíztatott, hogy külön
tanfolyamra is kellene járnom. Többször állították ki a képeimet
az iskolai könyvtárban és a tanári folyosón. |
 |
A
középiskolában már nem volt rajzóra, mivel egészségügyibe jártam.
Az órákon viszont ugyanúgy foglaltam el magam, mint általánosban.
Édesanyám kezdte rezignáltan fogadni a "Rajzol" című
tanári figyelmeztetőket. Ebben az időben rengeteget rajzoltam
lapra, színes ceruzával. Képeimmel megtelt jópár füzet. Osztálytársaim
az osztálytermünk falára kitették a képeimet, és ha újat készítettem
akkor kicseréltük egy régivel. Sajnos érettségi után ezeket
a képeket az iskolában felejtettem.
A
középiskola elvégzése után jó nagy szünet következett a rajzolás
terén, az időmet lekötötte a munka és ha nem volt akkor annak
keresése. Elkezdtem járni egy rajztanfolyamra, melyet egy orosz
festőművész tartott. Szerettem, de a nyelvi nehézségek miatt
hamar abbahagytam a tanfolyamot, pedig az elkészült munkáimat
nézve a mester sokszor mondta: "Művész van közöttünk".
Az
évek során összefutottam az Amigával, és kipróbáltam egy rajzoló
programot ami mai szemmel igen kezdetleges volt, de nagyon érdekes
volt számítógéppel rajzolni. Beleszerettem a számítástechnikába
és hamarosan vettem magamnak egy számítógépet, amit úgy gondoltam,
hogy majd írogatásra használok. Csakhamar megszereztem a rajzolóprogram
(Deluxe Paint) PC-s változatát és elkezdtem hiányolni a színes
monitort és a jó grafikus kártyát. Egy idő múlva megszereztem
ezeket is és elkezdtem "nagyban" rajzolni. A barátaimmal
elmentem egy számítógépes versenyre Kecskemére, ahol 3. lettem
egy korai rajzommal. Nagyon meglepődtem és örültem a sok nyereménynek,
amelyek között volt egy tollegér is. Ez a "győzelem"
nagy erőt adott ahoz, hogy apait-anyait beleadjak a számítógépes
grafikába. A színes ceruzát és a rajzlapot bedobtam a fiókba.
Csakhamar eljutott hozzám a PhotoShop akkori, úgy emlékszem
2.6-os verziója. Ég és föld volt a régi, kis egyszerű, 256 színt
ismerő programhoz képest, kitárult a világ! Megszerettem azonnal
és PhotoShopot használok a mai napig. Járni kezdtünk a különböző
számítógépes versennyel egybekötött partykra. Összesen 16 partyn
voltam, melyek közül legjelentősebbek a ScEnEst, az AntIQ és
a Cache. Aki nem ismeri, röviden: összegyűlik egy csomó számítógép
őrült ember, programozók, zenészek, grafikusok és játékosok
is, hogy ki-ki a saját területén összemérje tudását a többiekkel
és tapasztalatokat cseréljenek. Mindig nagyon jó hangulat volt,
bár a vége felé kezdett a korrupció teljesen elterjedni és ez
megronotta a sajátos légkört. A partykon együttvéve egyszer
lettem első, háromszor második, csomószor harmadik és egyszer
negyedik. Persze volt olyan eset is amikor nem lettem döntős.
Hiába, sok tehetséges grafikus van. Mivel láttam, hogy a "nagyvilágban"
is elismernek, elhatároztam, hogy kihasználom a velem született
tehetséget és grafikusként fogok dolgozni.
Munkahelyeim:
- 1996 - 2002 - Externet Kft. (webdesigner, grafikus, domain adminisztrátor)
- 2004 - 2005 - Fotogruppe Kft. (grafikus, tervező)
- 2006 - 2009 - Printex '96 Kft. (grafikus, tervező)
Szoftver ismereteim:
- Adobe Photoshop (profi szinten)
- Corel DRAW (profi szinten)
- Macromedia Dreamweaver (igen jól ismerem)
- Macromedia Flash (kezdő szinten)
- Windows, Word, stb stb (felhasználó szinten)
Remélem,
egyszer jut időm arra is, hogy egy igazi festőművésztől tanuljak
rajzot és ne legyek csak ilyen szakbarbár. Amit magammal hoztam
azt fejleszteni szeretném. Célom az, hogy tudjak vászonra képeket
festeni. Igazi vászonra, igazi képeket.

|